Gyártási mérföldkő: a ŠKODA a 22 milliomodik legyártott gépkocsit ünnepli
2019. április 11-én legyártották a 22 milliomodik ŠKODA gépkocsit. A mérföldkövet jelentő autó, egy bársony vörös ŠKODA KODIAQ GT, a kínai Changsa-ban, a SAIC Volkswagen üzemében gördült le a gyártósorról. A jubileumi autót a Sanghaji Autószalon (2019. április 16–25) előtti „ ŠKODA Nap” keretében mutatták be.
A ŠKODA AUTO vezérigazgatója, Bernhard Maier elmondta: „A ŠKODA dinamikusan növekszik, hiszen az utóbbi öt év során értékesítettük a vállalatunk 124 éves története során legyártott összes ŠKODA több mint egynegyedét. A 22 milliós gyártási szám újabb mérföldkő, amely arra ösztönöz bennünket, hogy következetesen folytassuk növekedési politikánkat. Ezt fogjuk tenni, amikor termék kampányunk részeként több mint 30 új modellt vezetünk be 2022 végéig. Kína kulcsfontosságú szerepet játszik ebben a folyamatban: amióta 12 éve beléptünk a kínai piacra, a ŠKODA AUTO nagyon komoly fejlődést mutatott, és Kína ma a legnagyobb piacunk. Vonzó modell kínálatunk, valamint a remek együttműködésünk közös vállalati partnerünkkel, a SAIC VOLKSWAGENnel jelentik e siker alapjait.”
A ŠKODA AUTO igazgató tanácsának gyártásért és a logisztikáért felelős tagja, Michael Oeljeklaus hozzátette: „Növekedési stratégiánk részeként nemzetközi és hatékony gyártási hálózatot működtetünk. Jelenleg kilenc országban összesen 16 helyen végezzük a gépkocsik gyártását. Az a tény, hogy a 22 milliomodik gépkocsinkat Kínában gyártottuk szintén annak bizonyítéka, hogy a ŠKODA márka sikeresen vált a nemzetközi nyitás részévé.”
Dr. Ralf Hanschen, a ŠKODA China elnöke elmondta: „ Ma 22 millió okunk van arra, hogy büszkék legyünk! A mérföldkövet jelentő gépkocsi legyártása külön megtiszteltetés legnagyobb piacunk számára. „Zászlóshajónk”, a KODIAQ GT a negyedik szabadidő-autónk a kínai piacon, és ez az autó jelenti a mi szabadidő-autó kínálatunk csúcsát Kínában.
A ŠKODA AUTO az egyik legrégebbi autógyár a világon. A vállalat már 1905-ben megkezdte a gépkocsik gyártását Mladá Boleslav-ban a cég alapítói, Vaclav Laurin és Vaclav Klement által kifejlesztett Voiturette A-val. Attól kezdve 22 millió ŠKODA gépkocsit gyártottak a csehországi és a külföldi üzemekben.
Az elmúlt években a cseh gyártó tovább bővítette gyártó kapacitását. Ennek érdekében 1991 óta csak a Cseh Köztársaságban a márka több mint 300 milliárd cseh koronát fektetett be a gyártási folyamatokba és a gyárakba. 2014-ben a ŠKODA AUTO az első alkalommal gyártott több mint egy millió gépkocsit egy naptári éven belül. A nagy múltú cseh márka 20 milliomodik gépkocsija 2017 szeptemberében gördült le a Cseh Köztársaságban lévő Kvasiny üzem gyártósoráról.
A cseh márka már 1936-ban öt értékesítési ügynökséget hozott létre Kínában, és 2007-ben lépett be ismét a kínai piacra. Akkor a ŠKODA a SAIC VOLKSWAGEN révén helyben kezdte gyártani az OCTAVIÁT. A kínai közös vállalkozási partnerrel szorosan együttműködve a ŠKODA Kínát már 2010-re a legfontosabb piacává fejlesztette, és 75 hónappal később pedig már elérték az egy milliomodik leszállított gépkocsit. Ezt követően mindössze 42 hónap kellett ahhoz, hogy értékesítsék a kétmilliomodik gépkocsit. Az utóbbi három esztendőben a ŠKODA tovább javította pozícióit, és növelte jelenlétét a kínai piacon. A kínai államfőnek, Xi Jin Ping-nek a Cseh Köztársaságban 2016 márciusában tett hivatalos látogatása során a Volkswagen, a SAIC Motor Corporation Limited és a ŠKODA AUTO egyetértési megállapodást írt alá. Ez a megállapodás 62 milliárd euró nagyságú befektetést irányoz elő egy ötéves periódusra. A cél az, hogy bővítsék a jelenlegi modell kínálatot, például kiegészítve azt az alternatív hajtási rendszerekkel szerelt gépkocsikkal, és néhány szabadidő autóval (SUV). A ŠKODA 2016-ban Kínában első alkalommal szállított ki több, mint 300 000 gépkocsit, és legnagyobb piacán kiszállításait 2018-ban 341 000 egységre növelte, és ez 4.9 %-os emelkedést jelentett a 2017-es 325 000 darabos mennyiséggel összehasonlítva.
Az elkövetkezendő években a ŠKODA tovább folytatja növekedési stratégiáját azáltal, hogy világméretekben több mint 30 új modellt vezet be 2022 végéig, és ezekből tíz típus elektromos hajtású lesz.
A ŠKODA történetének néhány mérföldköve 1905-től:
- 2019. április 11: elkészült a 22 milliomodik gépkocsi
- 2017. szeptember 10: elkészült a 20 milliomodik gépkocsi
- 2016. december 19: elkészült a 19 milliomodik gépkocsi
- 2016. január 19: elkészült a 18 milliomodik gépkocsi
-2015. november 24: elkészült a 12 milliomodik gépkocsi a Mladá Boleslav-i üzemben
-2014. december 10: a ŠKODA 2014-ben legyártja az 1 milliomodik gépkocsit; a vállalat első alkalommal gyárt több mint 1 millió gépkocsit egy naptári évben
-2014. március 19: elkészült a 11 milliomodik gépkocsi a Mladá Boleslav-i üzemben
-2013. augusztus 26: legyártják a 4 milliomodik ŠKODA OCTAVIÁT
-2013. július 9: 2007 óta 1 millió ŠKODA gépkocsit gyártottak Kínában
-2013. február 5: elkészült a 15 milliomodik gépkocsi
-2012. január 30: a 14 milliomodik gépkocsi
-2011. október 12: elkészült a 10 milliomodik gépkocsi a Mladá Boleslav-i üzemben
-2009. április 8: elkészült a 12 milliomodik gépkocsi
-2006. július 13: elkészült a 10 milliomodik ŠKODA gépkocsi
-1991: elkészült az 5 milliomodik ŠKODA gépkocsi