Újdonság az Audiról
2019.10.09.

Útiterv – Az Audi az elektromos mobilitás korában

Immár elektromos mobilitási szolgáltatóvá kíván átalakulni az Audi – olyan folyamat, amely a vállalat minden területére kiterjed. A négykarikás márka 2025-ig több mint 30 elektromos hajtásrendszerű modellel kíván megjelenni a piacon, amelyek akkor forgalmának már 40 százalékát tennék ki. Az Audi ezzel következetesen a hosszú távon fenntartható mobilitás útjára lép, s ennek megfelelően a beszerzés és a gyártás is mindinkább a hosszú távú fenntarthatóság kritériumai szerint alakul. Az Audi e-tron* kifejlesztéséből és gyártásából származó tudás és tapasztalat a tisztán elektromos hajtású modellek elkövetkező projektjeiben is megjelenik, emellett nagyszabású oktatási és továbbképzési koncepciók teszik teljessé a folyamatot.
Audi

Következetesen elektromos

Az Audi a teljeskörűen szén-dioxid-semleges prémium-mobilitás szállítójává kíván válni, célja pedig a vezető szerep a vetélytársai körében. Ennek szellemében a gyártó egyaránt felgyorsítja hajtásrendszerei elektromossá alakításának útitervét (roadmap), valamint az egész vállalatra kiterjedő szénmentesítés folyamatát. A járműpalettája teljes életciklusra vetített szén-dioxid-lábnyoma a tervek szerint már 2025-re 30 százalékkal csökken 2015-höz viszonyítva. A tőkearányos eredmény, mint központi pénzügyi szabályzó, a jövőben szintén tükrözi majd a négykarikás márka szén-dioxid-teljesítményét és hosszú távon fenntartható menedzsmenttel várhatóan 21 százalék fölé emelkedik.

A Volkswagen-csoport következetesen az elektromos mobilitásra összpontosító tevékenysége keretében a négykarikás márka célzottan a prémium-ügyfelek különleges igényei szerint alakítja ki hajtásrendszer-portfólióját. A felsőbb járműszegmensek magasabb arányának, az ennek megfelelő teljesítményigénynek és a gyakori hosszú távú utaknak megfelelően tisztán elektromos járművei mellett az Audi hálózatról tölthető hibrid (Plug-in-Hybrid) hajtásrendszerű modelleket is kínál.

 

Következetesen ügyfélközpontú

A hosszú távon fenntartható mobilitás mindinkább középpontba kerül a modern prémium-ügyfelek körében, ennek megfelelően következetes lépés, hogy az elektromos mobilitás az új márkastratégia alapvető pillérének számít. Az Audi a jövőben marketingköltségvetésének 50 százalékát az elektromos mobilitás témakörei számára tartja fenn. A vállalat érzelmileg is még erőteljesebben kívánja megélhetővé tenni ügyfelei számára ezen új hajtásmódot, az esetleges fenntartások feloldása mellett, s intenzív lelkesedést ébresztve. Ennek sikeres példája a vállalat „A jövő elektromos” („The Future Is Electric”) podcastje, amely jelenleg már második évadában hallható, s az „Automotive” kategóriában nemrég a „World Media Award” díját is elnyerte. A müncheni repülőtér meteorit-próbapályájával szintén új fejezetet nyitott az Audi 2019 elején, az Audi e-tron piaci bevezetésekor, ahol több mint húszezer próbaút során élvezhették a látogatók az Audi újdonságának személyes élményét.

Az egész világon az új technika döntő fontosságú hírnökei a kereskedőpartnerek, akik annak érdekében, hogy az értékesítésben is „e-tronra készen” („e-tron ready”) állhassanak, már jó néhány hónapja telepítik a megfelelő töltőinfrastruktúrát. Az Audi e-tron* piaci bevezetésére az Audi nemzetközi szinten több mint 9500 kereskedelmi munkatárs oktatását szervezte meg, amely során az optimális szolgáltatás érdekében a négykarikás márka a virtuális valóság (VR) innovatív technikáját is alkalmazza. A több mint negyven piac szerviztechnikusai különlegesen kidolgozott VR-oktatás keretében ismerkedhetnek meg az Audi e-tron* nagyfeszültségű akkumulátorának felépítésével, részleteivel.

Maga a termék mellett a márkaélmény megélése is mind nagyobb jelentőségű a prémiumügyfelek számára, ami különösen is érvényes az elektromos hajtásrendszerű modellek esetében, itt ugyanis döntő szerepet játszik a jármű körüli ökoszisztéma. Ezért kínálja a vállalat az Audi e-tron töltőszolgáltatást (Audi e-tron Charging Service) is ügyfeleinek, amely Európa összes töltőállomásának mintegy 80 százalékához biztosít hozzáférést – ez az Európai Unió 20 országában és 220 szolgáltató üzemeltetésében több mint 110 ezer nyilvános töltőpontot jelent. Legyen szó váltakozóáramú (AC) vagy egyenáramú (DC) töltésről, 11 vagy 150 kW töltőteljesítményről, egyetlen kártya elegendő a töltési folyamat elindításához. Az elszámolás automatikusan, a hozzátartozó felhasználói számlán történik. A rövidesen megjelenő új Plug & Charge funkció segítségével az Audi e-tron* kriptografikus eljárással önállóan igazolhatja jogosultságát a töltőállomáson, illetve aktiválhatja azt.

Az otthoni töltéshez a Volkswagen természetes elektromos árammal („Volkswagen Naturstrom”) is elláthatják házukat, illetve garázsukat az Audi-ügyfelek, amely száz százalékban megújuló energiaforrásokból származik. Igény szerint a helyi Audi-szervizpartner által közvetített villanyszerelő vizsgálhatja meg az otthoni garázs áramellátását, illetve telepítheti a töltőcsatlakozót.

Az extrafelszerelésként rendelhető connect töltőrendszer, alig több, mint négy óra alatt tölti fel teljes mértékben az Audi e-tron* akkumulátorát, s az otthoni energiamenedzsment-rendszerrel közösen különböző intelligens funkciókat is kínál. Az Audi e-tron* például mindenkor a maximálisan rendelkezésre álló töltőteljesítménnyel tölthető, miközben a rendszer a háztartás más fogyasztóit is tekintetbe veszi, megelőzve a ház áramellátásának túlterhelését. Az ügyfelek egyéni prioritásokat is megadhatnak, például a legkedvezőbb költségszintű időszakok alatti töltés formájában. Amennyiben a ház napelemrendszerrel is rendelkezik, az autó elsősorban a helyben előállított elektromos áramot is használhatja, amely során a töltésmenedzsment az előrejelzett napsütéses időszakokat is tekintetbe veheti.

 

Márkákon átívelő célkitűzés – széles lefedettségű töltőinfrastruktúra

Az otthoni garázsoktól az Ionity együttműködésen át, egészen a teljes elektromosáram-hálózatig – a Volkswagen-csoport Audi és Porsche márkáival, valamint a BMW, a Daimler és a Ford 2017-ben közösen megalapította a Ionity európai egyenáramú gyorstöltőhálózatot, amelynek keretében 2020-ig 25 országban, s egymástól legfeljebb 120 kilométer távolságban összesen 400 nagyteljesítményű (High-Power Charging; HPC) töltőállomás létesül. Az Ionity-csoportban való részvétele mellett az Audi energiakonszernekkel és városüzemeltetőkkel folytatott fejlesztési és kínálati együttműködése keretében már bevezető modellteszteket is végez, hogy a zöldáram-ellátással együtt megbízható és teljeskörű mobilitási ajánlattal szolgálhasson BEV-ügyfelei számára. Az Audi elektromos mobilitási ökoszisztémájának meghatározó eleme az olyan töltésmenedzsment, amely inkább támogatja, s nem túlterheli a helyi elektromos hálózatot. A márka az energiaellátókkal és -szolgáltatókkal közösen az intelligens otthoni hálózatokban és okoshálózatokban (Smart Grid) rejlő lehetőségeket is vizsgálja, amelyekkel az e-tron modellek az energiafordulat aktív szereplőjévé léphetnek elő. Az első modellteszt máris sokat ígérő eredményeket hozott, mégpedig az ügyfelek költségelszámolása tekintetében is.

 

Hosszú távú fenntarthatóság a teljes értékteremtési láncolat mentén

A teljes vállalatra kiterjedő hosszú távú fenntarthatósági útitervében (roadmap) az Audi célkitűzésként fogalmazta meg járművei teljes életciklusának fokozatos szénmentesítését, a beszállítói hálózattól és a gyártástól a használaton át, egészen az Audi-modellek újrahasznosításáig.

 

Mindezeken túl az Audi egyértelmű víziója a szén-dioxid-semleges mérleg 2050-ig megvalósított elérése.

A beszállítói hálózat döntő szerepet játszik az Audi hosszú távú fenntarthatósági útitervében (roadmap), különösen az elektromos autók esetében. A vállalat ezért még intenzívebben keresi a párbeszéd lehetőségét partnereivel, s velük közösen tervezi a teljes értékteremtési láncolat mentén jelentősen csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. Az Audi 2018 végén indította el beszerzése szén-dioxid-programját és azóta már több mint harminc szén-dioxid-workshopot szervezett a beszállítóknak. Az első eredmények jól mutatják, hogy a partnerek elsősorban az anyag-körforgások zárásával, zöld elektromos áram használatával, illetve a szekunder és újrahasznosított anyagok alkalmazásának megnövelt arányával mérsékelhetik a kibocsátást. A középpontban itt azon alkatrészek állnak, amelyek előállítása különösen energiaigényes. Ezek közé tartoznak egyebek mellett a nagyfeszültségű akkumulátorok és az alumíniumalkatrészek, az Audi ezért a cellagyártásban már ma is zöld elektromos áram használatát írja elő akkumulátorcella-beszállítói számára, ami a márka alapkövetelményei között is megjelent.

A prémiumgyártó az alumínium hosszú távon fenntartható kezelését is szorgalmazza. Az átfogó hosszú távú fenntarthatósági szabványt kidolgozó Aluminium Stewardship Initiative 2018 októberben az első autógyártóként állította ki az Audi számára „Performance Standard” tanúsítványát, amely igazolja, hogy az Audi e-tron* akkumulátorházának alumíniumelemeit az ASI-követelményeknek megfelelően, hosszú távon fenntartható módon állítják elő, illetve szerelik be. Az Audi emellett célzottan kíván olyan partnerekkel együttműködni, akik szintén rendelkeznek ASI-tanúsítvánnyal, a Hydro alumíniumgyártó így már 2019 július óta szállít hosszú távon fenntartható módon kezelt, ASI-minősített alumíniumot az Audi első tisztán elektromos hajtásrendszerű modelljének akkumulátorházához. 2019 végétől a Hydro már kizárólag ASI-minősítésű alumíniumlemezt szállít majd az Audi e-tron* gyártásához.

Az Audi emellett az alumínium alkalmazásából származó szén-dioxid-kibocsátást is mérsékli, amint az anyagot a körkörös gazdaság elvét alkalmazva hasznosítja újra. A vállalat már 2017-ben zárt alumíniumkört (Aluminium Closed Loop) vezetett be neckarsulmi gyárában, ahonnan a présüzemben keletkező alumíniumlemez-darabolási hulladékot közvetlenül visszajuttatják a beszállítóhoz, aki újból feldolgozza. Az így előállított alumíniumlemezeket az Audi ismét felhasználja gyártási folyamatában, s egyedül 2018 folyamán mintegy 90 ezer tonna széndioxid kibocsátását előzte meg ilyen módon, 30 százalékkal többét, mint a megelőző év során. 2020-tól az Audi fokozatosan további üzemeire is kiterjeszti a zárt alumíniumkör (Aluminium Closed Loop) technológiáját.

A hosszú távú fenntarthatóság még hatékonyabb biztosítására beszállítói hálózatában, a négykarikás márka már 2017-ben hosszú távú fenntarthatósági minősítést (Sustainability Rating; S-Rating) vezetett be, amely a beszállítók társadalmi és környezetvédelmi normakövetését értékeli. A minősítéshez az információszolgáltatás mellett helyszíni ellenőrzést is alkalmazhatnak. 2019 júliustól a hosszú távú fenntarthatósági minősítés megfelelőségi ellenőrzést (Compliance Check) is tartalmaz, s ezen időponttól kezdődően az S-Rating kötelező érvényű kritériumnak számít. Ez annyit jelent, hogy a beszállító csak abban az esetben kaphat megrendelést, ha bizonyíthatóan kielégít bizonyos társadalmi, környezetvédelmi és megfelelőségi követelményeket. A minősítés a teljes Volkswagen-csoportra kiterjed.

Az Audi mindezeken túl különböző kezdeményezésekben is részt vesz, ahol más partnerekkel közösen határozottan kiáll az emberi és környezetvédelmi jogok a beszállítói hálózatban biztosított védelméért. Ezek közé tartozik a márka tagsága a Global Battery Alliance szervezetében, amely az emberi jogok védelmét és a szociális követelmények betartását vizsgálja az akkumulátorok nyersanyagainak kitermelése során, valamint a lítiumion-akkumulátorok újrahasznosítására dolgoz ki megoldásokat.

 

Szén-dioxid-semleges gyártás

Ugyancsak a hosszú távon fenntartható mobilitás meghatározó eleme az Audi számára az elektromos hajtásrendszerű gépkocsik szén-dioxid-semleges gyártása. A márka brüsszeli gyára úttörő szerepet tölt be ezen a téren és már az Audi e-tron* gyártáskezdete óta szén-dioxid-semleges módon termel. Megvalósításának eszközeiül a zöld elektromos áram használatára való átállás – ami e termelési helyszínen már 2012-ben megtörtént – és a régió legnagyobb napelem-rendszere szolgált, fűtési igényeit pedig biogáz-certifikátokkal fedezi az Audi brüsszeli gyára. Összességében a létesítmény évente akár 40 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását is megelőzheti a megújuló energiaforrások révén. Az intézkedések együttesét az egyelőre nem megelőzhető kibocsátások kompenzációs projektjei teszik teljessé. A vállalat még szélesebb körben kívánja alkalmazni e stratégiáját, s 2025-re az Audi összes üzemének teljes egészében szén-dioxid-semlegesen kell működnie.

 

Akkumulátorok újbóli felhasználása és újrahasznosítása

A használt nagyfeszültségű akkumulátorok kezelésére az Audi és a Volkswagen már ma is fejleszt különböző koncepciókat. Ha az akkumulátor az évek során elveszíti töltőkapacitásának meghatározott hányadát, telepített alkalmazásokban még tovább használható. Az e téren kínálkozó számos lehetőség közül az Audi jelenleg kettőt vizsgál kísérleti projekt formájában: az egyik a villástargoncákban és vontatókban történő alkalmazás az ingolstadti gyárban, míg a másik egy berlini egyetemen telepített energiatárolóként való hasznosítás.

Már lezárult azon stratégiai kutatási együttműködés első szakasza, amelynek keretében az Audi és a belga Umicore újrahasznosítási és anyagtechnológiai specialista zárt anyagkörforgást fejlesztett ki a nagyfeszültségű akkumulátorok elemei számára. A cél az értékes anyagok – mint a kobalt és a nikkel – visszanyerése és új nagyfeszültségű akkumulátorokban történő felhasználása.

 

A lehető legrugalmasabban – az elektromos hajtásrendszerű modellek gyártása

Az elektromos korszak az Audi e-tron* gyártásának beindításával vette kezdetét a négy karikás márka számára a brüsszeli gyárában. E nagy hagyományokra visszatekintő termelési helyszín előzetesen átfogó korszerűsítésen esett át és napjainkban az elektromos modellek legkorszerűbb gyárai közé tartozik Európában. Az elektromos hajtás saját gyártásból, a győri motorgyárból érkezik, míg Brüsszelben saját akkumulátorgyártás indult. A brüsszeli e-tron gyártás számos tapasztalata az új BEV-projektekben, illetve az elektromos járművek további termelési helyszíneinek kialakításában is megjelenik.

A jövőbeni elektromos modellek gyártása során az Audi a magas fokú rugalmasságra és vállalatcsoporton belüli értékes szinergiákra épít. A nagyméretű elektromos gépkocsik számára készült prémium elektromos platform (PPE) például a Porschéval közös fejlesztés, s a cél, hogy a PPE-modellek a már meglévő termelési helyszíneken készülhessenek. A járműkoncepció a szabványosított gyári struktúrákra összpontosít és gyorsan áttelepíthető más üzemekbe is.

Az Audi a moduláris elektromos platform (MEB) műszaki alapjaira épülő kisebb modellek esetében is kihasználja a szinergiahatásokat. Az Audi Q4 e-tron concept sorozatgyártású változata az A-szegmensbe tartozó elektromos SUV-modellként a Volkswagen zwickaui gyárában gördül majd le a szerelőszalagról, mégpedig Volkswagen és SEAT típusokkal együtt. A termelés ilyen jellegű, egyes platformok szerinti csoportosítása az elektromos hajtásrendszerű jövőbeni volumenmodellek nagy darabszámú és gazdaságos gyártását teszi lehetővé. Az MEB-modellek legfontosabb elemei a vállalatcsoport komponensgyáraiból, elsősorban Kasselből (hajtásrendszer-modulok), Salzgitterből (elektromos motorok alkatrészei) és Braunschweigből (akkumulátorok, illetve futóműelemek) érkeznek.

Mindemellett már zajlanak az Audi e-tron GT concept sorozatgyártású változatának előkészületei, amely 2020 végétől az Audi R8 sorozat tagjaival közösen gördül le a neckarsulmi Böllinger Höfe területén működő gyár szerelőszalagjáról. Míg a belsőégésű motorral hajtott, nagyteljesítményű sportkocsi készítésekor még a kézi munka dominál, az elektromos hajtásrendszerű Gran Turismo karosszériagyártását már jócskán megnövelt automatizáltsági fok jellemzi. A két modell ugyanazon összeszerelősoron készül, amely most 20 ütemmel összesen 36 ütemre bővül, illetve egy függesztett felső szerelőszalaggal egészül ki. Az új modell elektrospecifikus részei, mint az akkumulátor-, a hajtás- és a hőmenedzsment-rendszer, különleges előszerelésben készülnek és a szerelőszalagon kész modulként építik be őket.

A hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszerű modellek az adott sorozatokat gyártó termelési helyszíneken készülnek, például az Audi Q5 TFSI e* San José Chiapában (Mexikó), az Audi A7 TFSI e* pedig Neckarsulmban. Kínában az A6 L e-tron és a Q2 L e-tron formájában jelenleg két elektromos hajtásrendszerű modelljét készíti helyi gyártásban az Audi, amelyekhez 2020-tól az Audi e-tron is társul majd.

 

Haladva a korral – munkatársainkkal közösen az elektromos mobilitás útján

Az Audi a személyügy területén is széleskörűen invesztál az elektromos mobilitásba. A vállalat egyfelől célzottan alkalmaz további szakembereket, miközben a belső know-how is fejlődik és az Audi felkészíti munkatársait a jövő e szakterületére. Ennek megfelelően a továbbképzési költségvetés bő egyharmadával, évi 60-ról 80 millió euróra bővült.

Az Ingolstadti Műszaki Főiskolával (THI) közösen az Audi elektromos mobilitás képzést szervezett a hajtásrendszerek fejlesztői számára, az Audi mérnökei így a THI előadótermeiben mélyíthetik tovább tudásukat az elektromos mobilitás területén – a cél stratégiai és műszaki ismereteik bővítése. Az autógyártó szakemberei és képzési szakértői a THI professzoraival közösen pontosan a vállalat igényeinek megfelelően alakították ki e munkahelyi továbbképzést, amelynek három és fél hónapos időtartama alatt helyszíni programok és önálló tanulási időszakok váltják egymást. Az Audi hajtásrendszer-fejlesztőinek órarendjén egyebek mellett olyan modulok sorakoznak, mint például az „Elektromos gépek és teljesítményszabályzó elektronikák” vagy az „Elektromos járművek és energiatárolók koncepciói”. A hajtásrendszer-fejlesztés részlegéről érkezett első résztvevők még 2017 elején befejezték e továbbképzést.

Az Audi a fiatalok képzési programjaiban is következetesen az elektromos mobilitás felé tart, s oktatását folyamatosan a műszaki fejlődéshez igazítva igény szerint új szakmákat is kialakít. 2014 óta folyik a „Rendszer- és nagyfeszültségű technikára összpontosító elektromos szakember” hároméves képzés, amelyet Ingolstadtban és Neckarsulmban azóta már mintegy 700 fiatal lány és fiú kezdett meg, illetve végzett el. Ezt követően rendszerint a gyártás olyan szakterületein helyezkednek el, mint például az adatelemzés, vagy éppen a műszaki fejlesztés és az előszéria-központ valamelyik műhelyében kamatoztatják tudásukat. 2018 óta választható az új „Akkumulátortechnikai szakember” képzés, amelynek középpontjában a nagyfeszültségű akkumulátorok gyártása és minőségbiztosítása áll. Legyen azonban szó elektromos mobilitási alap- vagy továbbképzésről, az Audi nemzetközi termelési helyszínei is mindenkor részt vesznek a programokban, s a speciális oktatásokat igény szerint az adott országra jellemző sajátosságokhoz igazítják.

 

 

* Az összes említett és a német piacon elérhető modell összegyűjtött üzemanyag-fogyasztási, illetve elektromosáram-fogyasztási értékei a jelen médiainformáció végén található felsorolásban tekinthetők meg.

Az említett modellek fogyasztási adatai

(A tartományként megadott üzemanyag-fogyasztási, elektromosáram-fogyasztási és széndioxid-kibocsátási értékek az alkalmazott gumiabroncsok/keréktárcsák és a választott járműfelszereltség függvényében alakulnak.)

Audi e-tron 55 quattro:

Elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 26,2 - 22,6 (WLTP); 24,6 - 23,7 (NEDC); szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 0

Audi A7 55 TFSI e quattro:

Üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 2,1 - 1,9; Elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 18,1 - 17,5; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 48 - 44

Audi Q5 55 TFSI e quattro:

Üzemanyag-fogyasztás, kombinált (l/100 km): 2,4 - 2,0; Elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km): 19,1 - 17,5; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 53 - 46