Miskolc Autó Hírek

Aktuális híreink

  1. Hírek
  2. Kiemelkedő termék-formatervezésért harmadszor részesült a Red Dot Díjban a ŠKODA OCTAVIA
2020.04.06.
Újdonság a ŠKODA-ról

Kiemelkedő termék-formatervezésért harmadszor részesült a Red Dot Díjban a ŠKODA OCTAVIA

Hármas elismerés: 2006 és 2017 után a ŠKODA OCTAVIA immár harmadik alkalommal nyerte el a tekintélyes Red Dot Díjat (Red Dot Award) kiemelkedő színvonalú termék-formatervezéséért. Érzelmekben gazdag formavilágával, szoborszerűen kidolgozott formai elemeivel, illetve elegáns és dinamikus arányaival a ŠKODA „bestsellerének” negyedik generációja is meggyőzte a mintegy negyven szakértőből álló nemzetközi zsűrit, a cseh gyártó ezzel összesen már a tizennegyedik, különböző modelljeiért odaítélt Red Dot Díjat veheti át e tekintélyes dizájn-elismerések 65. kiosztója alkalmával. A 2020-as termék-formatervezői díjak ünnepélyes átadására június 22-én, az esseni (Németország) Red Dot Gála keretében kerül sor.

Skoda

Christian Strube, a ŠKODA igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja hangsúlyozta: „Mi, a ŠKODA márkánál, kiváló ár/érték-arányt kínálunk ügyfeleinknek, ami éppúgy megmutatkozik modelljeink bőséges térkínálatában és magasfokú praktikumában, mint a ’Kristályhatású’ (’Crystalline’) és ’Meglepő’ (’Surprising’) alapelemek jellemezte, következetes formatervezésében. Az új ŠKODA OCTAVIA Red Dot Díja formatervező-csapatunk kiváló munkájának nagyszerű visszaigazolása.”

 

A ŠKODA formai nyelvezetének jelenlegi fejlesztési fázisát szoborszerűen kidolgozott alakzatok, precíz vonalvezetés és letisztult felületi struktúra jellemzi, dinamikát és határozott fellépést sugározva. Az új első lökhárító és a már alapkivitelben LED-technikájú tompított, távolsági és nappali menetfénnyel kialakított, határozott rajzolatú és karcsúbb fényszórók – kívánságra akár teljes-LED Matrix-kivitelben és még markánsabb fénygrafikával – igazi vizuális különlegességek. A hátsó helyzetjelzők, a féklámpák és a ködzárófények szintén LED-technikával működnek. Az új tervezésű, laposan ívelő tetősínek az OCTAVIA COMBI megnyújtott körvonalait hangsúlyozzák, míg a Limousine változat formája a kupékat idézi. Az OCTAVIA utastérkoncepciója is megújult, s a márka „bestsellerének” új generációja az első sorozatgyártású ŠKODA-modellként készül – a szabadon álló központi képernyő és a még igényesebb anyagválasztás mellett – újszerű, különböző síkokban kiformált műszerfallal, valamint az ugyancsak új, letisztult vonalvezetésű középkonzollal. Szintén új tervezés a kétküllős kormánykerék, amelyen a gombok intuitívebb elrendezése és új görgetőkerekek gondoskodnak még kedvezőbb ergonómiáról, illetve tovább könnyítik a kezelést.

 

Mintegy 40 szakértő értékelt nagyjából 6500 terméket

A Red Dot Díj (Red Dot Award) a világ egyik legismertebb formatervezési elismerése, amelynek nemzetközi szakértői zsűrijét független dizájnprofesszorok, szakújságírók és formatervezők alkotják. Az idén mintegy 6500 benevezett terméket értékeltek személyesen a helyszínen, mégpedig olyan kritériumok alapján, mint az innováció mértéke, a formai minőség, a funkcionalitás, a tartósság és a környezetvédelem. 2020-ban már 65. alkalommal osztják ki a világszerte a színvonalas termékdizájn védjegyének számító Red Dot Díjakat.

 

Az új, negyedik generációs OCTAVIA immár a ŠKODA tizennegyedik modellje, amelyet e rangos minőségi díjjal ismernek el, emellett a 2019-es „Red Dot Díj: Márkák és Kommunikáció-dizájn” („Red Dot Award: Brands & Communication Design) szavazás alkalmával sikeres márkakommunikációjáért a cseh autógyártó a „Márkák” („Brands”) kategóriában is elnyerte a Red Dot Díjat.

 

A ŠKODA 2006-ban alapozta meg Red Dot Díj gyűjteményét, s akkor is egy OCTAVIA, mégpedig az OCTAVIA II COMBI révén, amelynek harmadik generációs utódja és a KODIAQ 2017-ben mindjárt két ilyen díjat is elhódított a ŠKODA számára.

 

 

 

A ŠKODA díjazott modelljei – Áttekintő:

 

2020 ŠKODA OCTAVIA IV

2019 ŠKODA SCALA

2018 ŠKODA KAROQ

2017 ŠKODA KODIAQ és ŠKODA OCTAVIA III COMBI

2016 ŠKODA SUPERB III

2015 ŠKODA FABIA III

2014 ŠKODA RAPID SPACEBACK

2013 ŠKODA RAPID

2010 ŠKODA SUPERB II és ŠKODA YETI

2008 ŠKODA FABIA II

2007 ŠKODA ROOMSTER

2006 ŠKODA OCTAVIA II COMBI

 

Bejelentkezés a hírlevélhez

Hírlevelünkkel rendszeresen információkat kap autókereskedésünkről és exkluzív ajánlatainkról.

A megadott adatok hibásak. Próbálkozzon újra.

Kérjük, válasszon megszólítást!

Sajnos a hírlevél regisztrációval kapcsolatosan probléma merült fel. Kérjük, próbálkozzon újra később.

Érdeklődöm a weboldalakról származó tartalom iránt
checkbox_default
checkbox_default
checkbox_default

Köszönjük!

Sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Küldünk Önnek egy levelet, amely tartalmaz egy megerősítő hivatkozást, melyet el kell fogadnia a regisztráció véglegesítéséhez.